A tegnapi napon összeen 1 ember keresett fel, ő is törzsvendégem. Egy órára érkezett, csak franciát kért. Már ismerem, úgyhogy 1 óra alatt keményen kellett dolgoznom. Nem tudom hogy van ez, de nagyon sokáig bírja. Fürdés ütán egyből a lényegre tértünk, megkeményedett rendesen. Az első fél óra után élvezte, de nem nagyon látszott, hogy el akar menni. Mivel nem olyan nagy szerszáma volt, elkezdtem leengedni egészen a torkomig. Egyre nagyobbakat sóhajtozott, majd élvezéskor lent tartottam a torkomon és így élvezett el :) Tetszett neki, nekem pedig nem kellett lenyelni az anyagot, az magától levcsorgott.
Ennyi volta vasárnapi napom, várom mi lesz ma :) Remélem lesznek többen, akik dugnának is :P